.

Kézen fogva vezetett el a lakásáig, közben pedig mesélt az életéről. Mosolyogva hallgattam, milyen nagy lelkesedéssel beszélt arról, hogy mennyire szereti a modellkedést. Már a kapcsolatunk idején is győzködtem, hogy meg kéne próbálnia, hisz gyönyörű és elképesztően jó alkata volt. Erre a válasza mindig csak annyi volt, hogy hülyeség, ebből amúgy sem lehetne megélni. Így hát ráhagytam.

-Veled mi van? Hogy megy a zenélés? - pillantott rám, miközben az ajtót nyitotta ki. Pár másodpercig tanakodtam, hogy hazudjak-e, vagy mondjak igazat. Végül az utóbbinál döntöttem.

-Az igazat megvallva a szakításunk után nem minden alakult úgy, ahogy szerettem volna. Azt hittem felszabadult leszek, és lesz időm a munkára koncentrálni... Francokat. Amit lehetett, azt elcsesztem. Elfelejthettem az addig szerzett kapcsolataimat, a munkahelyemet, mindent - vakartam meg a tarkómat, és beléptem a házba. 

-Sajnálom, ez részben az én hibám is - mondta és felhúzott a hálószobájába. Leültetett az ágyra, aztán rám parancsolt, hogy eszembe se jusson leskelődni. Kár, hogy a kikapcsolt TVben tisztán láttam mindent. Kinyitotta a szekrényét, amiből egy szürke pulóvert vett ki, majd öltözködni kezdett. Épp a mostani pulcsijából bújt ki, amikor odafordultam.

-Az az a Mickey Egeres pulóver, amit tőlem kaptál? - vigyorogtam, amit ő egy sikítással díjazott.

-Olivér, nem mondtam meg elég érthetően hogy ne kukkolj?! - takarta el magát, és elfordulva magára húzta a ruhadarabot.

-De hát már láttalak meztelenül. Sőt, már belülről is ismerlek, szóval semmi ok a szégyenlősségre - kacsintottam rá, mire megdobott egy párnával. Karjaim közé kaptam, majd magam alá gyűrtem, amit Ő hangos kacajjal nyugtázott. Lassan megnyugodott, és egymás szemeit pásztázva csendesedtünk el. Egy pillanatra minden olyan volt, mint régen, de valahogy mégis más. Ajkaimat kezdte kémlelni, így szinte nyilvánvalóvá vált szándéka, én viszont inkább rámosolyogtam, és lemásztam róla. Akármennyire is jól esne most megcsókolni, magamévá tenni, tudom hogy nem így akarom visszaszerezni. Azt szeretném, hogy ugyanolyan nehezen válhasson újra az enyémmé, mint amilyen nehéz volt kizárni őt az életemből. Még ha ezzel talán most meg is bántottam.

*Iza szemszöge*

Elfogadtam Olivér döntését. Lehet, hogy én értettem félre a helyzetet, és emiatt most hülyének érzem magam. Olyan buta vagyok..

-Ha nem érzed tolakodásnak, itt aludnék. Tudod, ma jöttem vissza Pestre, a cuccaimat még délben lepakoltam az egyik haveromnál, de bunkóság lenne ilyenkor beállítani hozzá - szólt hozzám, miközben a villanyt oltottam le. 

-De, kibaszottul tolakodó vagy, húzz innen! - röhögtem. -Hogy a viharba ne. Csak az a gond, hogy nincs több ágy a lakásban. Javasolni tudom a kanapét, de reggel fel nem bírnál kelni, annyira kényelmetlen.

-Te komolyan kiküldtél volna a kanapédra? Na anyukám, készülhetsz rá, hogy én itt hajtom álomra a fejem - paskolta meg játékosan a matracomat.